Eger Meglepetés
Meghívtak egy esküvőre. Elhittem, mivel többször is rákérdeztek: „de ugye jössz?”
Nem szaporítom a szót, mivel megígértem, hát megérkeztem.
Ott, Egerben aztán ért a nagy meglepi. A fene se várt!!!
Akkor már Tudtam! Tudtam, hogy hoztam egy rossz döntést, aminek meg kell innom a levét.
Oké, szembe néztem vele -hisz legújabb tanulmányaimból- már tudom, hogy csak akadályok vannak előttünk, amiket le kell győznünk ahhoz, hogy tovább tudjunk lépni, és haladni tudjunk a saját utunkon.
Ott állok Egerben –s ezt a várost egyáltalán nem ismerem, hiába voltam gyermekként ott osztálykiránduláson- egy árva fillér nincs a zsebemben. Igen, ezt fontos megjegyeznem.
Mélyen a meggyőződésemmel ellentétesen cselekedni biztos vereség! Ezt most már utólag is megerősíthetem.
Tehát…
Elindultam és bevállaltam (hangsúlyozom, felelőtlenül), hogy minden áron –mert ezt várták el tőlem- ott legyek azon az esküvőn, úgy, vendégként, hogy egy árva kanyival nem tudok hozzájárulni az örömünneplők anyagi kiadásaihoz.
Ezt eddig én elítéltem, potyalesőként nyilvánítottam és pofátlanságnak tartottam ezt a magatartást.
Elhihetitek, milyen szarul is éreztem magam mindvégig, hogy így eszem más kajáját, iszom más italát. Ráadásul 3 emberen kívül senkit a világon nem ismertem. Ebből a 3-ból is csak egy, aki meghívott, a menyasszony anyukája, az egyik örömanya. S ami még rosszabb, igazából a lagzi szervezői, a rendezők, a vőlegény szülei engem nem is hívtak!
De ott voltam. Mert (azt hittem!!!) a barátnőm erre kért. A barátság szent, tehát ami tőlem telik, meg kell tennem, hisz a barátság nem ismer …ugye… anyagi korlátokat!!! Úgy gondoltam, azért hív, mert szüksége van rám, hogy ott legyek vele.
Hát…nagyot tévedtem.
Te is jártál már így, hogy elhitettek veled valamit, aztán épp az ellenkezőjét tapasztaltad meg?
Fel kellett ismernem, hogy nem mutatnak be senkinek, nem is szólnak hozzám –egész lagzi alatt 5 mondat lett számomra limitálva- (Ez az elhangzott pár mondat is későbbi nagy tanulságokhoz vezetett számomra) elkönyvelt megtűrt személyként vagyok jelen.
Már rég nem esem kétségbe. Megpróbálok alkalmazkodni az adott helyzethez.
Elkezdtem figyelni! Csendben, csak figyelni.
Felfedezéseimnek köszönheted most ezt az írásomat is.
Jellemző volt az ültetés. Rendesen ügyelve, nehogy a „klikkek” keveredhessenek. (Vagy netán szó érje a ház elejét!) Az ország régen 3 részre szakadt. És…még mindig tart. Kitart!
Ha ezt most burkolt fogalmazásnak érzed, akkor kibontom.
Három sor hosszú asztal volt terítve, s mint azt már említettem, gondosan ügyelve az ülésrendre. Ahogy kell! Névjegykártya gyönyörűen mindenki helyén. Csak semmi kavarodás! Két oldalon külön külön a vőlegény és a menyasszony hozadékai, középen pedig az igazán senkihez nem tartozó távolabbi idősek. Jó válaszfalnak ígérkezett, ők alig álltak fel a helyükről. Még táncolni sem!Mint kívülállók, ők is figyelő állásban voltak. Mint én.
Félreértés elkerülése érdekében hangsúlyozom, nem vártam el, hogy csak velem foglalkozzanak, hisz nem én voltam az ünnepelt. De…
Ha megpróbáltam közeledni, éreztem a grimaszból, a hangsúlyból, hogy valami nagyon nem stimmel. Így nem is erőltettem. Feltaláltam magam. Találtam egy szintén magányosan táncolót, (lány volt…) akihez csatlakoztam, és „azértis” jól éreztem magam. S tényleg meg lehet fordítani egy érzést! Ha táncolok, mindent feledek!
Rég táncoltam már! S, most, ahogy ezt a mondatot leírtam, megint leveses tányér nagyságúra kerekedik a szemem. Micsoda fantasztikus is a mi magyar nyelvünk!!! Mennyire kifejező!!! Istenem milyen hálás is vagyok, hogy magyarnak születtem!!!
Táncba vittek! Már megint!!! Erről már írtam egy blogbejegyzést… És én imádok táncba menni!!! :D Ezért kavarodom én ilyen helyzetekbe? Aztaaa… mert nem tudok NEMET mondani!
TANULSÁG:
MEG KELL TANULNI NEMET MONDANI!
Felelősséget kell vállalni saját gondolataimért, anyagi helyzetemért, az érzéseimért, vagy akár egy barát elvesztéséért. Meg kell szabadulnom a félelmeimtől.
Féltem nemet mondani neki. Féltem, ha nemet mondok megharagszik, ha nem számíthat rám, ha nem állok mellette.
Féltem bevallani saját magamnak, hogy csak azért kellettem, mert használhat, (fél évig lakott nálam) és féltem meglátni, hogy hiszen ha ezért megsértődik, akkor csak magára gondol, és nem is megértő barát.
Ha félsz valamitől, vagyis veszed a bátorságot, hogy jó erős és jól látható festékkel felfesd ezt a faladra (igen, a sajátodra), akkor bizony az ott lebeg minden áldott nap előtted, s meg is fogod így azt látni! Megtapasztalni!
„Amilyennek el tudja képzelni a világát, olyannak teremti.” /LRH/
Ehelyett kép-ességnek kell lenni minden olyan helyzetre, érzésre NEMET mondani, ami kényelmetlen.
Ma már biztos vagyok benne, hogy csak udvariasságból ejtette ki többször is a száján, hogy meghív, s a visszaútról nekem nem kell aggódnom.
Sokan mondták már nekem, hogy milyen naív vagyok. Mindent elhiszek, amit az emberek mondanak. Nyilván, mert magamból indulok ki. Egy barátnőm szerint ez természetes, hisz mindenki csak saját magából képes kiindulni, csak úgy képes gondolkodni, ami belül van.
Ezért elképzelhető, sőt, most már biztos is vagyok benne, hogy Ő nem gondolta komolyan, hisz tudta, milyen anyagi helyzetben vagyok. Szerintem reménykedett abban, hogy úgysem áldozom fel az utolsó 2700.-ft-omat az odautazásra, és le fogom mondani az utolsó pillanatban. Ezzel máris megkönnyítette volna a saját lelki ismeretét. Ő eleget tett a baráti gesztusnak.
Tovább megyek…mivel fél év alatt egészen jól kiismertem, abban is teljesen biztos vagyok, hogy ez tudatos szinten neki nem is rögzült. Csak a tudat alatt reménykedett. Fél év alatt sem ismert meg annyira, -vagy nem is érdekelte- hogy amire én a szavamat adom, azt be is tartom.
Remek taktika, hogy felelősséget hogyan hárítsunk. Mindenképpen én lettem volna a hibás, sehogy nem tudtam volna kijönni jól ebből a történetből. Ő pedig kész…kezet mos!
Mert, ha nemet mondok, akkor már akkor talált volna indokot arra, hogy nem számíthat rám, s neki azokra az emberekre nincs is szüksége, mert ő megy a saját útján. Amivel nincs is semmi baj, mindaddig, amíg ez nyíltan van felvállalva! S nem burkoltan, hátulról megközelítve, hisz ő megtett mindent.
De így, hogy elmentem, ezt nem tudta eljátszani, hát ezért kellemetlenül érezhette magát. S ebbe a kellemetlen helyzetbe szintén én sodortam, aki nem értettem meg a burkolt meghívást, és képes voltam visszélni a vendég-szeretettel, és potyáztam, még jobban éreztetve, hogy milyen felelőtlen vagyok a saját életemmel kapcsolatban.
A feszengés, a kerülgetés végig jelen volt ugyan… Mindez csak a legvégső, legutolsó pillanatban derült ki, amikor már hazafelé indultunk volna.
Megcsörrent a telefonja!
De még akkor is nekem kellett kimondanom, mert ő nem mert a szemembe nézni, és bevallani ezt az egész sztorit, hogy nem férek be a kocsiba!!!
Nos, itt felrobbant a BOMBA!
A reakcióm egy életre tanulságos emlék marad!
Felugrottam, és dühösen –hangsúlyozom DÜHÖSEN!- felpattantam egy idegen ember lakásában, és azonnal követeltem, hogy tájékoztassanak arról, hogyan lehet gyalog kijutni a városból. Stoppoltam én már annyit az életembe, hogy nem ijedek meg attól, hogy most is megtegyem, így 55 évesen.
Igaz, kényelmesebb lett volna, ha a megbeszélt módon működik a dolog, és csak beülök a biztosba, de…hát nem a kényelemről szólt a történet.
Kedves „barátnőm” nem engedte ezt meg (zárva tartották addig a lakásajtót) és inkább –hogy enyhíthesse saját felelősségét- (egy idegen ember előtt jól megalázva, és megerősítve, milyen senkiházi potyázóként voltam ott) hangos szavakkal kísérve, „az utolsó 3000.-ft-ját akkor odaadja, de feltétlen busszal menjek haza”. Ezt én vígasz-díjként el is fogadtam. Ma már tudom, helytelenül!!! Azóta megszűnt a kapcsolatunk. Még jobban kerül.
Visszatérve a Tanulságra!
Már az elindulás előtt volt az az érzésem, hogy le kéne mondanom. Affinitásommal (=vonzódás, kedvelés) ellentétben nem hallgattam rá, így saját magamat blamáltam és hoztam ebbe a helyzetbe. Itt erősödött fel a Vonzás Törvénye! Ezért aztán Vele éreztettem a dühömet, de igazából saját magamra voltam dühös, de kegyetlenül.
A szcientológia (=szó jelentése : az élet tanulmányozása) felhívta a figyelmemet, mit jelent az a kifejezés és cselekvési forma amit meglógásnak (=szó jelentése: jogtalanul távozik) nevezünk.
Nos, ez egy tipikus esete!
„Az ember ezt megmagyarázta (=elfogadhatóvá tesz) magának, mondván, hogy olyan dolgokat tettek vele, amit nem tűrhet, úgyhogy mennie kell.”
„Az emberekkel lehet olyan jól bánni, hogy elszégyellik (=erkölcsi szenny, becstelen, nyilvános megvetést és utálatot szokott vonni maga után, megbélyegzett) magukat, tudván, hogy nem szolgáltak rá, és ez kiváltja vagy sietteti a meglógást.”
„Az az ember, akinek feltétlenül muszáj áldozattá (=hála, vagy tisztelet jeléül, vagy engesztelésül buzgó hívő nyújt, elégetni szoktak. Véráldozat, vagyis élő állat, melyet az Isten tiszteletére megöltek.) válnia, a saját ártó tettei és visszatartásai miatt távozik.”
„Meglehetősen nemes képet mutat az emberről, hogy amikor azon kapja magát, hogy –amikor úgy hiszi- képtelen visszafogni magát egy jótevő megkárosításától, akkor távozásával védi a jótevőt.”
„Az ok mindnél ugyanaz: Felelősség felvállalása”
MEG KELL TANULNI AZ ÉRZÉSEINKRE, A BELSŐ MEGÉRZÉSEKRE HALLGATNI, ÉS TUDNI KELL NEMET MONDANI, BÁRMI IS LEGYEN A VESZTESÉG BELŐLE, VALAMINT VÁLLALNI FELELŐSSÉGGEL A KÖVETKEZMÉNYEKET.
S ez esetben soha nem ér meglepetés! :D
